A november mindig olyan, amilyen. Sötét, hideg, ködös, álmos. Én ilyenkor általában csak a túlélésre hajtok, az alagút végén a karácsony fényei tartják bennem a lelket. Az idén mégis egész jól sikerült megúszni a téli depit. Tavaly ezt az időszakot végigbetegeskedtük, így már előre rettegtem, mi vár ránk. Hétről hétre alig akartam elhinni, hogy még mindig egészségesek vagyunk, uszodába járunk, meg minden, csináljuk a dolgunk. Bálint fejlesztődik, én dolgozgatok, szinte nincs is időnk észrevenni, ahogy kint mindent elborít a szürkeség.
Azért ahogy elérkezett a hosszú, sötét esték időszaka, egészen átrendeződött a kis életünk ritmusa, mintha csak Bálint is télire a barlangjába visszavonuló medvebocsot játszana. A délelőtti programjaink után a délutánokat gyakorlatilag átalussza (kb. fél 3-tól fél 6-ig), majd az este fennmaradó része nagyjából a vacsora, mesenézés, fürdés, alvás témakörében ki is merül.
Miután ráébredtem, hogy az itthoni aktivitásunk fellendítésére a napsütéses órák számának növekedéséig nincs túl nagy esély, azt a taktikát választottam, hogy a délelőttjeinket jól megpakoltam programokkal, hogy aztán délután (viszonylag) nyugodt lelkiismerettel adhassuk meg magunknak a téliesen punnyadós üzemmódnak. Ennek köszönhetően az órarendünk az év végére szépen megtelt, minden délelőttre sikerült dupla foglalkozásokat összeállítanunk. Bálint gyakorlatilag maga jelezte, hogy ő bizony elbírna még valami kis izgalmat az életébe, például tornaóra után mutogatta, hogy menne a vízbe, vagy a játszóóra után ment volna fel a tornaterembe. Szóval tulajdonképpen ő adta az ötletet, hogy miért is ne használhatnánk ki jobban az időt, és ez az órarend lett a végeredmény:
Nagy szükség is volt rá, hogy a lehető legtöbb időt töltsük házon kívül, mert gyermekünk súlyos mesefilm-függőségbe bonyolódott. A kezdeti tünetek ugye már ősszel jelentkeztek, de mostanára odáig fajult a helyzet, hogy ha itthon vagyunk, szinte semmi más nem érdekli, csak a mesenézés, azon belül is leginkább Sam, a tűzoltó. Ezzel csak néhány hasonló kaliberű dolog tudja felvenni a versenyt: apa videojátéka, amiben helikoptert lehet vezetni, a diafilmvetítés, amikor lehet mászni a falra, meg árnyjátékozni, és egye fene, a mesekönyvolvasás se veszített sokat varázsából. A tévét reményekkel telve eldugtuk a hálószobánkba, de ennek csak az lett az eredménye, hogy Bálint most ott is rendszeres látogató lett.
Egyszóval a gyerek arra az álláspontra helyezkedett, hogy ő a maga részéről beül a fotelba, és tessék kérem szórakoztatni. Mondanom sem kell, hogy ez az ő helyzetében megengedhetetlen, úgyhogy ez az időszak elég küzdelmesen telt, hogy megpróbáljuk jobb belátásra téríteni. Az eredmény: sok hiszti, kevés siker. Csak azzal nyugtatgattam magam, hogy a délelőttjeink helyrebillentették valamelyest a napi aktivitási mérlegünket, mert szerencsére életünk egyéb színterein mindenhol vidáman csinálta, amit kell.
A karácsony közeledtével aztán persze az ünnepi előkészületek töltötték ki kevéske szabadidőnket. Idén sem maradt el a hagyományos adventi barkácsszakkör, sőt! Háromnapos eseménnyé duzzadt. Most először eljött Zsófi húgom is, és a régi társaság mellett néhány szomszédasszonnyal is összeültünk. Az eredmény megtekinthető itt:
https://picasaweb.google.com/104174174639213306300/AdventiKoszorukor2011?authkey=Gv1sRgCLKGm8uPjqukrgE
Az ünnepek mozgalmasan teltek, ahogy az már csak lenni szokott. Nagyon készültünk rá, de magamban azért sokat morogtam, amikor arra gondoltam, ha a világ legszuperebb játékait is hozza a Jézuska, tuti, hogy ez a gyerek akkor is csak mesét akar majd nézni, és rájuk se fog bagózni.
De nem adtuk fel. Bálint óriási duplokészleteket talált a fa alatt, mi pedig karácsony másnapján lehívtuk a szomszéd lányokat, hogy megmutassák neki, hogyan kell játszani. A nyüzsiterápia végül egész jól bevált.
Apa gitáriskolát kapott, hogy végre ne csak püfölni tudjuk Gábor hónapok óta itt állomásozó gitárját, amit Bálint rendszeres időközönként felkeres. És hát, amíg apa csak gyakorol, addig (is) nagyon örülünk, amikor Gábor néha ellátogat hozzánk, és két másodperc alatt zenés-táncos-csörgődobos mulatság kerekedik a nappalinkban, ha belecsap a húrokba!
Januárban pedig komoly mesefilm-elvonókúrán fogunk részt venni: rögtön az újév első hetében bevonulunk ugyanis a Pető Intézet háromhetes, bentlakásos kiképzőtáborába, ahol egész nap tornázni és játszani fogunk egy kis csoportban, mint az ovisok. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok! A következő, izgalmasabbnak ígérkező beszámolót igyekszem majd hamarabb összehozni, addig pedig mindenkinek BUÉK!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése