Teóriagyártásban nagy vagyok, és már elég régen legyártottam azt a teóriát, miszerint rögtön a nyár legelején el kell menni nyaralni, hogy egy percet se vesztegessünk el a nyárból azért, mert még nem fogtuk fel, hogy megkezdődött, és csak későn kapunk észbe. Meg azért is, mert ha egyszer jól kipihenjük magunkat, utána már egy-egy hétvége is elég a totál kikapcsolódáshoz, nem cipeljük magunkkal hónapokon át az egész télnyi fáradtságot. Emellett a nyári ruhákat is mennyivel jobban esik némi barnaságot begyűjtve viselni… de azt hiszem nem kell tovább sorolnom, miért jó nyaralni. A lényeg, hogy az idén – hála Marcsóéknak – sikerült a gyakorlatba is átültetni ezt a teóriát: már túl vagyunk egy egyhetes tapolcai nyaraláson, és több hétvégi kiránduláson is, úgyhogy ha ez így folytatódik, egész jó lesz ez a nyár. Úgy tűnik, a vakációzásokkal dokumentátor énem is szabadságolta magát egy kicsit, semmi késztetést nem érzek most ugyanis arra, hogy Bálint fejlődésbeli előmeneteléről írjak - igazából átütő fejlemények nem is nagyon vannak az elmúlt hónaphoz képest -, így azt hiszem ez a beszámoló most inkább egy színes nyári fényképalbumra fog hasonlítani.
Az első, bemelegítő kirándulásunkra Gáborral indultunk, és bár túl messzire nem jutottunk a nem várt kánikulában, de jól éreztük magunkat, keresztapu pedig végleg belopta magát Bálint titkos szerelmeinek körébe.
Aztán jött a várva várt szilvásváradi bicikliverseny!
Amíg apáék bringáztak az erdőben, mi elkirándultunk a híres Fátyol-vízeséshez.
Bálint végre megtudta, hogy mi is az az erdei kisvasút, meg a jegypénztár, amiről minden este olvastunk a mesekönyvében, és még meglepetésvendégek is csatlakoztak hozzánk a túrán. Apa ugyan lukas keréken gurult be végül a célba, de becsülettel teljesítette a távot.
A gyereknapi vurstliban pedig azt is megérthettem, hogy ami anyunak elborzasztó ricsajparádé, az egy gyereknek a mennyország lehet – bár így utólag nem is tudom, hogyan esik latba az a két perc mennyország Bálint életében, amit aztán negyed óra pokol követ: ennyit lehetett ugyanis autókázni a körhintán 500 forintért, és ennyi ideig bömbölt aztán Bálint, amiért le kellett szállni róla.Szerencsére egy nyúlós, világító gumilabda a bazárból megvigasztalta.
Ennyi bemelegítés után aztán bátran vághattunk neki a nyaralásnak! Úti célunk Tapolca volt, ahol Marcsó kinézett egy bababarát szállodát.
Mikor elindultunk, azt gondoltam, majd mindenféle Balaton parti kirándulásokkal fogjuk múlatni az időt, de aztán annyira jól éreztük magunkat a medence partján, hogy szinte el sem akartunk mozdulni onnan. Szerencsére az időjárás is úgy gondolta, hogy az idén korán kezdi a nyári napsugarak bőkezű osztogatását, így tényleg igazi fürdőruhás-napozós vakációnk kerekedett.
Gyorsan el is rohantunk a közeli Tescóba, hogy a programmódosításoknak megfelelően felszerelkezzünk úszógumival, vízi malommal és mindenféle labdákkal, és onnantól semmi nem hiányzott a boldogságunkhoz.
Az én lelki békém fenntartásához pedig nagyban hozzájárult, hogy a vízben nap mint nap végeztünk egy kis gyógyuszis gimnasztikát Bálinttal, amit ő játék kategóriában készségesen fogadott. A legérdekesebb az volt nekem, hogy a HRG-s foglalkozásokon mindig tiltakozik az úszógumis feladatok ellen, szabadidejében viszont fél órákat is vigyorogva eltöltött benne, ügyesen, amit én ki is használtam egy kis játéknak álcázott gyakorlatozásra. Kíváncsi vagyok, hogy legközelebb milyen lesz majd, ha ugyanezt „hivatalos keretek közt” kell csinálnia.
Bálintot a pancsolás mellett azt hiszem a svédasztalos reggeli és vacsora dobta fel leginkább. Hihetetlen étvággyal vetette bele magát a teljes kínálat végigkóstolásába, és nem mértük, de szerintem úgy járt, mint minden tisztes szállóvendég: tekintélyes súlygyarapodással térhetett haza. Azóta kicsit szégyenlem is magam, amikor vacsora címén elé rakom a sajtos-sonkás szendvicskéket…
Az evések kapcsán muszáj azért elmondanom valami aranyosat, amit mostanában kezdett csinálni Bálint: egyszer csak azt vettük észre, hogy az evéshez ülve összerakja a két kezét, ahogy azt apukájától látta hétvégenként az ebéd előtt, és várja, hogy elmondjuk az asztali áldást – sőt van, hogy ő maga kezd el motyogni hozzá valamit.
Gondolom Bálintnak ez nem jelenthet még többet, mint ahogy ivás előtt meg koccintgatni szeret, de olyan aranyos, meg olyan jó látni, ahogy „ragadnak rá” ezek a szokások. Mivel beszélni még mindig semmit nem beszél, az ilyen gesztusaiból értünk meg egyre többet, hogy mit szeretne. Azt hiszem, újabban valóban egyre több dolgot próbál elmutogatni nekem – pl. húzzam el a függönyt, lapozzam a képet, fordítsuk meg a gitárt, hogy megnézhesse a hátulját – ilyesmik.
Ez a Pelion hotel pedig igazán jól vizsgázott bababarátságból: volt kalózhajó meg trambulin a játszótéren, játszóház az egyetlen esős napra, és egy bárzongorista, aki nem bánta, ha valaki időnként beleklimpírozik a játékába.
Meg az tetszett nagyon, hogy a szobánk és a medencék között egész nap elflangálhattunk bikiniben, köntösben, amíg Bálint aludt, felváltva úszkálhattunk apával, és amikor felébredt, még hatkor is simán leugorhattunk vele pancsolni a vacsiig.
Medencepart ide vagy oda, azért a közeli tavasbarlangig sikerült eljutnunk – nem hagytuk ki a földalatti csónakázást!
Az első napot pedig Nóráékkal töltöttük!
És ha ennyi nyüzsi nem lenne elég, a világ távoli szegleteibe szakadt szeretteink is éppen most látogattak haza. Tíz év után találkoztunk végre Moncsival és a pocakjával, Finnországból!
Az amerikai nagynéni, Nárcisz is meglátogatott bennünket – és keményen felvette a versenyt Gábor keresztapuval, mindent bedobott, hogy elnyerje Bálint kegyeit!
Tehát a nyár jó! Elutazni jó, hazajönni jó! Az idén a teraszunkon is korán megnyitott a strand, és minden sokkal izgalmasabb, mióta van rajta egy dobozházikó! A természet is készségesen tárja elénk csodáit a napsütésben. Csak legyen belőle jó sok az idén!
A sok napfényes híradás mellett viszont nem hallgathatom el azt a tényt, hogy a nyaralás utolsó napján összeszedtünk valami vírust, és bár a mai napig nem akarom elhinni, de második hete küzdünk valami torokgyulladással kombinált hörghurutos takonykórral, mintha legalábbis egy korrekt februári influenzát hordanánk ki… Szóval biztos, hogy újra el kell majd mennünk nyaralni, hogy ezt elfelejtsük, és újratöltsük magunkat… Már vannak tervek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése