szillablablabla...: A Bükkös-part kalóza

Ha hisszük, ha nem, Bálint 2 éves! Bocikánk nagyfiú lett, és ez nagyon is sok mindenben megnyilvánul már. Nem direkt időzítettük a második szülinaphoz, de ráadásul sok tekintetben új fejezetek nyílnak most Bálint életében, és az ő legnagyobb érdemének a belátó, okos elfogadást látjuk.

Először is, egy év reménytelen küzdelem után legutóbbi nekiveselkedésünket nem várt siker koronázta: Bálint szemüveges lett, és most már tényleg. Az új szemüvegét az első perctől elfogadta, viseli. Ráadásul takargatni is kell az egyik szemét, hogy a kancsalságot korrigáljuk, és ámulatunkra zokszó nélkül fogadja a ragasztgatást, reggelente gyakorlatilag tartja a kis pofiját a színes tapaszért. Az egész viselkedése azt tükrözi, hogy valóban sokkal jobban lát így, és ezt értékeli. Az első szemüveges napokban azt láttuk, hogy újra veszi elő az ezerszer látott, agyonunt dolgait, és mindent tüzetesen megvizsgál az új látásával. A könyvtára rendezgetésével reggel fél órákat is eltölt, teljesen egyedül.

Sokkal frissebb fejlemény, hogy az ortopédustól is kaptunk egy új segédeszközt, mégpedig egy kiscsizmának becézett szerkezetet, ami a lábszárát, bokáját hivatott tartani a megfelelő pozícióban. Erre két dolog miatt van szükség: egyrészt, hogy a lábfejet a feszes izmok ellenében kilencven fokos szögben tartsa, ezáltal nyújtsa a lábszár izmait és az Achilles-ínt, illetve hogy megakadályozza, hogy a boka amolyan lúdtalpas módon befele kacsázzon. Szóval jótékonyan hat az izmok tónusára és a lábtartásra, és segít majd Bálintnak az állásban, járásban. A csizmácskát pár napja kaptuk, még csak a szoktató fázisban vagyunk, 1-1 óra naponta, de ha letelik a próbahét, egész nap viselnie kell majd. Még csak egyszer volt rajta, a szárazföldi tornaórán – de úgy fogadta, mintha csak egy cipőt adtam volna rá (pedig ez egy merevítő szerkezet: műanyag talp és „lábszárvédő”). Piroska, a gyógytornász nagyon meg is dicsérte, hogy milyen ügyesen dolgozik benne, annak ellenére, hogy bizonyos mozgásoknál meg kell még szoknia, hogy minden kicsit másképp van. Elkiabálni azért nem akarom a sikert.

És ha mindez nem lenne elég változás: egy hete nincs szopizás… Igen, ezt szerettük volna már egyébként is elérni a második szülinapig, de a fokozatosság jegyében bevezetett intézkedéseimet heves reklamáció kísérte, így beletörődve a ragaszkodásába, megszavaztunk Bálintnak még egy kis haladékot. Történt azonban, hogy el kellett mennem egy CT-vizsgálatra, ahol kiderült, hogy a beadott kontrasztanyag miatt két napig nem szabad szoptatni. A hír váratlanul ért, úgyhogy nem kis izgalommal tértem haza éppen az első altatásra, aminek eddig elengedhetetlen kelléke volt a cici, de megint csak ámulatba kellett esnem: kis túlfárasztás, két korty tej a fókás pohárból, három mese az AnnaPetiGergőből, majd 6 perc sírás a kiságyban – és Bálint bevágta a szunyát. Estére a 6 perc már csak 2 volt a sírásból, másnap semmi, sőt, cinkos vigyorgás! Minden alkalommal elmondtam neki, hogy nincs már tej a cicimben, elfogyott, a pohárból ihat, ha kér, és ennyiben maradtunk. És nem győztem összepuszilgatni a gyereket, amiért ilyen okos, aranyos, belátó. Más kérdés, hogy miközben Bálint helyett fejtem egy kis tejet, hogy mégse legyen gond a tejmirigyekkel, majdnem kicsordultak a könnyeim, amikor ráébredtem, hogy valószínűleg nem fogunk többet szopizni. Arra viszont gondosan ügyelek, hogy gyermekünk napi összebújásadagjai azért így is meglegyenek, elalvások előtt az ölembe veszem, megölelgetem, aztán így lapozgatjuk a mesekönyveket –és ez az egész egy annyira szívet melengető élmény! Biztos röhejesen hangzik, de azt az érzést adja, hogy Bálint most már „önmagamért szeret”, nem azért, amit adok neki.

Ez az újfajta elalvás új mesemondós korszakot is nyitott az életünkben – amit én már olyan nagyon vártam! Eddig többnyire lapozgattunk, elmutogattuk, hogy mi van a képeken, de általában Bálint diktálta a tempót, ami mindenképpen gyorsabb volt annál, mintsem hogy egy kerek történetet el lehetett volna mesélni neki. Most viszont álmoskásan bekucorodunk anya ölébe, és átadjuk magunkat a történeteknek. Az elalvós könyvünk az Anna, Peti, Gergő lett, annak is a kirándulós kötete. Külön szerencse, hogy éppen az első mese a szilvásváradi utazásról szól, így alaposan felkészülhetünk a jövő hétvégi programunkra, ugyanis éppen ide fogjuk elkísérni apát a bicikliversenyre – már mindent tudunk az erdei kisvasútról, a Fátyol-vízesésről és a lipicai ménesről!

Ami az elmúlt egy hónapot illeti – ahogy az nálunk áprilisban lenni szokott - húsvéti összejövetelek és szülinapi zsúrok sorát ültük, úgyhogy nagy volt a nyüzsi.

Bálint szép új frizurával is készült az ünnepekre, amit végre nem én barkácsoltam neki össze a hajvágó géppel, hanem egy igazi fodrász, Petra! Azért felhívnám a figyelmet Bálint arckifejezésére a fotón: szerintem még soha ilyen gyanakvó tekintetet nem láttunk tőle, mint amit a művelet teljes ideje alatt mutatott, de a végeredmény aztán őt is megnyugtatta!

Bálint játékospolca is rengeteg új kinccsel gazdagodott, főleg a járműpark.

Emellett én is készítettem számára egy igazi szerkesztőhöz méltó ajándékot: a naplóját pakoltam bele egy fotókönyvbe. Amellett, hogy végre én is kedvemre kipepecselhettem magam, nagyon jó érzés kézbe fogni két év történetét. (Arról nem is beszélve, hogy milyen jót tett a szövegeknek a helyhiány miatt elkerülhetetlen húzás.) Bálint is imádja – a dolog egyetlen szépséghibája, hogy a többi könyvével ellentétben ezt nagyon féltem az állandóan ragacsos kis kezeitől, úgyhogy dugdosni kell előle.

Bálint megkapta első kismotorját is, de egyelőre csak tanulómatricával és oktató társaságában használhatja, természetesen bukósisakban. Jelenleg a rutinvizsgára készülünk, úgy mint motor beindítása, egyenes vonalú haladás, kanyarodás, és csak ez után jöhet a forgalom! A motort egyébként gyógytornászi ajánlásra szereztük be, aki már elég érettnek látta rá Bálintot, hogy próbálgassa magát, és sok tanulnivalót is tartogat számára ez a járgány. Legfőképpen a talptámaszát szeretnénk erősíteni vele, de persze az egyensúlyfejlesztés terén is hasznos.

Gondolom így elsőre másnak sem világos, mit jelent az, hogy talptámaszfejlesztés, úgyhogy ezt el is mesélem, mert jó példa arra, milyen dolgokat kell kijavítanunk Bálintnál. Piroska úgy magyarázta, hogy normál esetben, ha valaki rááll a lábára, akkor az izmok a talpból indulva feszülnek meg, és a tónus a talptól erősödik a comb fele. Az ilyen izomtónus-eloszlási zavaroknál, mint amilyen Bálintnak is van, a tónus föntről indul, a combtól, úgy fut lefele, rosszabb esetekben például ilyenkor szokta ez spiccbe rántani a lábfejet a feszes lábú gyerekeknél. Szerencsére nálunk ez nincs, Bálint rendesen a talpára áll, de azért még van mit csiszolni a dolgon. Ezért lesz nagyon jó, ha motorozgat, amit ugye csak úgy tud meghajtani, ha ügyesen használja támasztásra-elrugaszkodásra a talpát.

Ezt az egészet azért is írtam le, mert általában, ha valaki megkérdezi, hogy áll Bálint a mozgásfejlődéssel, ilyesmiket szokott kérdezni, hogy feláll-e, lépeget-e satöbbi, tehát szerencsésebb laikusok számára ilyen nagy ugrásokban mérhetőek a dolgok. De mi nem ilyesmikben mérünk, hanem például hogy mennyit lazultak a láb izmai – ha terpeszben ül, felhúzza-e maga felé a lábfejét, mondjuk hogy leszedje a csipeszeket a zoknijáról. És még sok ilyet tudnék mondani, szóval számunkra sokkal kisebb mozzanatok jelentik az előrelépést. Ennek megfelelően sokkal kisebb mozzanatokat kell külön-külön fejlesztenünk, amik mind a nagy lépéseket készítik elő – ilyen ez a talptámasz dolog is.

De szerencsére most tudok mondani viszonylag nagyobb léptékű, látványosabb fejleményeket is. Bálintnak két új kedvenc időtöltése is van. Az egyik, hogy a lépcsőn már nem csak felfele, de popóval hátra lefele is szeret mászkálni – és ezt a tolatómániát kihasználva megtanítottuk arra is, hogyan mászhat le hasonlóképpen az ágyról. Nagyon aranyos, ahogy kísérletezik, csiszolja a technikát. A teraszon például imád az egy lépcsőfoknyi szintkülönbséget kihasználva gyakorlatozni, felmászik, letolja magát, oda-vissza, látszik, hogy örömét leli abban, hogy egyre rutinosabban mozog.

A másik új kedvenc pedig a járóka. Helyhiányból kifolyólag ezt a ketrecet még tavaly nyáron kitelepítettünk a teraszra, így a télen nem nagyon találkozott vele. Most viszont, ahogy a jó idő újra kicsalogatott minket, állandóan bekéredzkedik, és abszolút rendeltetésszerűen használja: felkapaszkodik, majd elkezd benne járkálni, a bizonyos oldalazó lépegetéssel. Ráadásul levette a vállamról az egyik gyógytornás házi feladat terhét is, mivel teljesen a saját szórakoztatására hajlandó gyakorolgatni a guggolás-felállást is: a rácsba kapaszkodva leül-feláll-leül-feláll, így élvezkedik. Időnként kitalálok neki valamit, hogy ne hagyjon alább a lelkesedése, ma például mindenféle dolgokat pakoltam a feneke alá: kishajót, labdát, autót, és mondtam neki, hogy üljön rá a hajóra stb. Teljesen begerjedt, iszonyúan élvezte, ahogy a popójával lapította szét a cuccokat, és nevetve gyakorlatozott. Éljen a soha ki nem fogyó szülői kreativitás! De az is nagyon bejön, ha bunkit építünk a járókából, és lehet kibújni, bebújni, kukucskálni, játszani a házikóban.

Már ebből is látszik, hogy jó lesz ez a nyár, kitágul a világ, és rengeteg új terep vár felfedezésre, ösztökéli Bálintot a gyakorlatozásra. Nem is beszélve a gyerektársaságról. Most már nagyon is látom rajta, hogyan figyeli a többieket, és próbálja ellesni tőlük a dolgokat. Beszéd híján rengeteget hablatyol is, kiabál, mutogat, abszolút látszik rajta, hogy mekkora hatással van rá a nyüzsi.

Kíváncsian várjuk tehát, hogy a rengeteg inger hogyan érleli majd gyermekünket. Június elején gyorsan el is megyünk a nagyiékkal nyaralni Tapolcára, hogy valóban kipihenten és teli energiával ugorhassunk neki a nyárnak!