Bálint életének 15. hónapja olyan zsúfoltan telt, hogy még ezt a beszámolót sem volt idő megírni. Nem is annyira a fejlődés mérföldköveit tekintve – azt leginkább a „mindenből egy picit többet, picivel ügyesebben, mint pár hete” címke alatt lehetne összefoglalni –, hanem a nyár indult be végre teljes gőzzel a hosszas júniusi tétovázás után.
A ránk szakadó kánikula örömére végre beüzemeltük a kis gumimedencét a teraszon. Nem is gondoltam, hogy ennyi kis víz képes megmenteni az ember életét a negyven fokos hőségben, és hogy ekkora jó buli az egész családnak. Még Bálint mászókedvére is egészen jó hatással volt, bár itt is előszeretettel célozta be a medence legrövidebb úton megközelíthető peremét a felkapaszkodás reményében.
A pancsikolást aztán a kosarasok rendes éves gyomaendrődi telekpartiján folytathattuk, a Holt-Kőrös partján. Itt nem csak vízből volt sok, hanem az utánpótláscsapat aprajából-nagyjából is, úgyhogy Bálintnak kiváló alkalma nyílt az ismerkedésre.
Júliusban ünnepeltük apa születésnapját, úgyhogy a terasz megint megtelt vendégekkel és tortákkal.
Nárcisz keresztanyu is itt ellátogatott hozzánk! És hozta Lorenzót is, akit elvittünk egy kis szentendrei városnézésre.
Egy szép nyári estén pedig Bálintot utolérte az első szerelem is, a liberós zacsi címlaplányának személyében, akit azóta időről időre puszikkal halmoz el pelenkázás közben.
A Marika nénivel készült masszírozós fotók jól mutatják, milyen tökélyre fejlesztette már Bálint a felkapaszkodósdit, feltérdelősdit, és készítettünk egy kis demofelvételt arról is, hogy 15. hónapfordulójának idejére meddig jutott a mászás fejlesztésével.
E tudományát Bálint a Margit kórházban is bemutatta, amihez a doktornéni képes volt azt a maga módján biztatónak szánt kommentárt fűzni, miszerint most már nem tartja kizártnak, hogy Bálint meg fog tanulni járni… Így egy év után nekem már a szemem sem rebben az ilyen mondatfűzésektől, de azért a gyomrom titkon megérzi, és mégis, amikor a doktornő kilátásba helyezte, hogy lassan kinőjük az intézményüket, és új utakon kell majd folytatnunk tovább, megilletődtem. Már annyira megszoktam ezt az amúgy kikészítő stílust, kitapasztaltam, mikor hánnyal kell elosztani, amit mond, hogy szinte hiányozni fog… Meg hát, jó bikaként ugye nem nagyon rajongok a változásokért, meg amikor valami sokismeretlenes jövő előtt ácsorgunk épp.
Új útjainkról egyelőre mindössze annyit tudunk, hogy minimum két irányba vezetnek. Egyrészt a Budai Gyermekkórház neurológiai rendelésére, ahol meg fogják nézni azt is, hogy hányadán áll Bálint az epilepsziával (van-e egyáltalán). A mozgásbeli és egyéb fejlesztéseket pedig a budakalászi Gézengúzban fogjuk folytatni. A Katona-tornát (bocsánat, neuroterápiát) ugyanis nem véletlenül szabotálta el Bálint már az utóbbi két hónapban: mint a doktornőtől megtudtam, egyszerűen kinőtt belőle. Ígyhát szeptember 6-án megyünk a Gézengúzba egy átfogó állapotfelmérésre, ezután kapunk egy terápiás javaslatot, és kezdődhet az új tanév! (Ez egyben az én határidőm is, hogy belerázódjak a vezetésbe.) A bizonyos vízi torna (HRG) még mindig lóg a levegőben, egyelőre nem állt össze a csoport...
Időhiány ide vagy oda, a rendes havi méredzkedés azért megvolt: jelentem, teljes 20 grammal átléptük végre a bűvös 10 kilót, és próbaképpen vettünk néhány 86-os pólót is, kényelmesek. Fogak száma változatlan.
Bálint életének 15. hónapja olyan zsúfoltan telt, hogy még ezt a beszámolót sem volt idő megírni. Nem is annyira a fejlődés mérföldköveit tekintve – azt leginkább a „mindenből egy picit többet, picivel ügyesebben, mint pár hete” címke alatt lehetne összefoglalni –, hanem a nyár indult be végre teljes gőzzel a hosszas júniusi tétovázás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése