Ha röviden össze kellene foglalnom, mivel töltötte Bálint az elmúlt pár hetet, nem lenne nehéz dolgom, mivel járjon bárhol, kizárólag egyetlen cél lebeg a szeme előtt. Töretlen elszántsággal gyakorolja a négykézlábra állást, és mióta ez már elég könnyedén megy, semmi más nem érdekli, mintsem hogy azonnal elérje a legközelebbi stabil objektumot, és felkapaszkodjon rá, abban a reményben, hogy aztán fel is állhat.
Mi pedig hetek óta párás szemekkel bámuljuk ezt a csodát. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem kéne ilyen forrón enni a felállósdi kásáját, és kicsit többet kellene foglalkozni a mászás és a felülés témakörével, de ki vethetné egy 14 hónapos boci szemére, hogy már annyira függőleges helyzetbe vágyik? Jobbik eszünkre hallgatva azért persze folyamatosan próbáljuk kapacitálni, hogy maradjon a földszinten és másszon, és ha sikerül olyan helyre lepottyintanunk, ahol nincs a közelben kapaszkodó, akkor azért pár tétova, csiszicsuszi lépés erejéig már ebben a tüneményben is gyönyörködhetünk.
Mindig, amikor Bálint valami ilyesmi újdonságot produkál, én hetekre olyan boldog tudok lenni, hogy az elmúlt hónapunk igen vidáman telt. Főleg, hogy a végre nyárba forduló időben sikerült néhány vakációillatú hétvégét is beiktatnunk: strandoltunk, piknikeztünk, utazgattunk, megfürödtünk a Balatonban, elkísértük apát a bicikliversenyre – egyszóval Bálint elérte a nagyfiúsodás azon fokát, hogy végre kis családként mi is ki tudunk kapcsolódni vele egy kicsit. Ő pedig természetesen teljesen be van zsongva minden új helyen, új emberek között, és ugye az ő öröme, a mi örömünk is.
Aztán az elmúlt hónap szenzációja volt, amikor váratlanul rádöbbentünk, hogy Bálint nagyon is megért bizonyos egyszerű kéréseket. S mivel a rádöbbenést kiváltó eset éppen a kamera előtt történt, ezennel közhírré tétetik, hogyan osztogat Bálint puszikat, ha szépen kérik rá!
Azóta pedig, amióta tudom, hogy milyen jó eséllyel lehet sikert elérni nála e téren, lelkesen gyömöszölök az agyába mindenféle felszólításokat, úgy mint: fogd meg a kezem, simizd meg a hajam, adjál pacsit, kapcsold fel a villanyt, zárd el a csapot, és amit a legjobb látni: hintázás közben, amikor már csápol ezerfelé, ha megkérjük, hogy fogja meg szépen a kötelet, büszkén nyúl máris a kapaszkodók után – szerintem ő is olyan boldog, hogy megérti, amit mondunk neki, és ezt meg is mutathatja nekünk.
További sikereket értünk el a szilárd ételek fogyasztása és a pohárból ivás terén: bár jóllakni még mindig főzelékekkel, gyümölcsös kásákkal, joghurtokkal és túrókrémekkel lakik jól gyermekünk, de hobbi szinten már vidáman csócsál kekszeket, kiflivégeket, zöldségeket, őszibarackot, és rendre bejelentkezik egy-egy falatért mindenből, amit anya meg apa eszik, a reggelinél például sorra lopkodja le a paradicsomokat a tányéromról. Talán ennek köszönhetően is, de a fogai is úgy döntöttek, hogy akkor ők jönnek, és újabb két példányt nyomott ki az elmúlt hónapban. Így már nyolc az osztálylétszám, és további dudorok várnak a sorukra. Mivel Bálint még mindig igen ragaszkodik a szopizáshoz, ezért elég sokat kellett neki könyörögni, hogy igyon is, de a nyári hőség úgy tűnik, rá is hat, és cumisüveget, csőrös poharat átugorva a pohárból ivás megy neki a legjobban. A múltkor már azon is rajtakaptam, hogy magától ragadta meg az asztalon felejtett füles poharat, és annak rendeltetésszerű használatába kezdett.
És hogy Bálint dicsőséglistája mellett anya se maradjon szégyenben, jelentem: harmadik nekifutásra ugyan, de elvben már zsebemben a jogosítvány! (Gyakorlatban két héten belül, ha az okmányiroda is úgy akarja…) Alig várom, hogy „igazi” vezetésbe kezdhessek, és kiszélesedjen valamelyest a mi kis babás életünk tere.
A sok jó hír mellett az egyetlen szomorúságunk, hogy a nyári szünettel véget ért a szombatonkénti babaúszás, ami nagyon hiányzik. De éppen ezzel egyidejűleg felcsillant előttünk a remény, hogy egy HRG (hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika) nevű foglalkozás indul hamarosan az uszodában, ami pont azokra a bajokra jó nagyon, amikkel mi birkózunk, úgyhogy állatira reménykedek, hogy hamarosan összejön a csoport, és indul a kurzus. A lehető legjobbkor jönne ez a vízi torna, mivel Bálint tornázós napirendje most már úgy tűnik teljesen szétesett: még a reggeli tornák csak-csak mennek, de napközben képtelenség rávenni, hogy gyakorlatozzon – éhség, hőség, fogak, mindig van valami. Valószínűleg most van átalakulóban a napirendje, a délelőtti alvás egyre későbbre csúszik, a délutáni így már nagyon rövid – és ahogy azt tapasztaltabb anyukáktól megtudtam, ennek lesz az a vége, hogy a délelőtti alvás majd elmarad, és lesz helyette egy hosszabb délután. Azt hiszem, ennek estek áldozatul a tornák is, amik annyira szépen be voltak ágyazva az ébredés után-evés előtt időszakokba, amik ugye most jól összekavarodtak… De ez a vízi torna szuper lenne ebben a kánikulában, úgyhogy izgatottan várjuk a fejleményeket.
Hát nagyjából ennyi nálunk a kánikulahíradó. A nyár további részére egy röpke debreceni nyaralást tervezünk, ahova így tíz évvel a diplomaosztó után már igazán olyan vágyam támadt elmenni nosztalgiázni. Aztán Gergő szabadnapjainak erősen korlátozott volta miatt igyekszünk a hétvégéket kihasználva élvezni a nyarat, én pedig nagyon kíváncsian várom, hogy vajon még az idén eljön-e az a nap, hogy egyedül autóba ülök, és elmegyek Bálinttal a leányfalusi strandra… végül is az út meglehetősen egyenes odáig, úgyhogy van remény!
Végezetül a centik és grammok: 9860 g, egyszemélyes üzemmódban megmérhetetlen hossz, de gondolom 1-2 centivel több mint a múltkor (75) – mindenesetre bizonyos bababoltok nyolcvanas méretű darabjai már kicsik rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése