Happy Valentine - B22

Nagyon fura, hogy amikor mostanában megkérdezik, mennyi idős Bálint, azt kell válaszolnom, mindjárt két éves lesz. Eddig úgy elvoltunk a másféllel, de lássuk be, ezt már nem lehet mondani. És hát, Bálint tényleg nagyfiú lett. Teljesen megváltozott az arca, a viselkedése, ahogy figyel, ahogy fülel, és reagál mindenre, amit a beszédünkből kiszaszerol magának, és ahogy – ha beszéd nélkül is – de az akaratát kifejezi. Ahogy peregnek a hónapok, persze egyre nehezebb szembesülni azokkal a dolgokkal, amik még nem jönnek, látni a vígan rohangáló és magyarázó kortársait, mégis annyi minden jelzi nekünk is, hogyan okosodik, ügyesedik, lesz egyre akaratosabb, ugyanakkor egyre ragaszkodóbb, bújósabb is, hogy nagyon bízunk benne, hogy az ő és a mi erőfeszítéseink révén még sok akadályt le fogunk tudni küzdeni együtt.

Súlyos frusztráció forrása volt viszont az elmúlt két hónapban, hogy erőfeszítéseinket csak takaréklángon tudtuk üzemeltetni, mivel borzasztó hosszúra nyúlt a betegeskedéssel, fognövesztéssel járó nyűglődős időszak. De néhány hete már elkezdtünk újra járni a szárazföldi foglalkozásokra, maradt erőnk némi itthoni gyakorlásra is, nemrég pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy egyikünknek sincs semmi baja, úgyhogy a héten már uszodában is voltunk! Hurrá. Jó, Bálint rögtön be is náthásodott, de kicsire nem adunk, és remélem hamarosan megérkeznek az első napsugarak is, amikkel végre feltölthetjük a lemerült akkukat, és egyszer, s mindenkorra magunk mögött tudhatjuk ezt a telet.

Szóval, a betegeskedős hetekben (nem csoda), nem történtek túl nagy dolgok a mozgásfejlődés terén. De ahogy arra számítani lehetett, amint helyreállt Bálint közérzete, egy teljesen új gyerekünk lett, aki sokat rötyög – és el is várja, hogy szórakoztassák –, emellett új dolgokkal kísérletezik.

Például most kapcsolt be nála a mozdulatutánzós modul. Ez nagyon fontos dolog – a tanulás egyik legalapvetőbb eszköze ebben a korban az utánzás –, de erre is elég sokat kellett várnunk. Hogy a mozgáskoordináció szabadsága volt-e korlátozott eddig, vagy maga az utánzásra való készség nem volt elég erős, azt nem tudom, de a változás most látványos. Míg egy év meló volt, amíg rávettük, hogy pápát intsen, most pár hét alatt megtanítottunk neki egy egész mutogatós mondókát! Kismamák biztosan ismerik: a „Töröm-töröm a mákot” kezdetűt. Ez egyébként anyukám érdeme, hogy elkezdte vele a játékot. Én ugyanis már elég kishitű voltam ilyen ügyletekben, kb. azóta, amióta a hat hónapos babáknak szóló feladatok között olvastam annak idején, hogy utánoztassuk a gyerekkel a nyelvöltögetést. Na ez nekünk a mai napig nem megy, de amikor még próbálkoztam vele (sokáig…), kutyára szenvedtem, amiért semmilyen módon nem sikerült célt érni. Na de anyukám! Bátran nekikezdett a mondókázásnak! Töröm, töröm a mákot: két ökölbe zárt kezet egymáshoz ütögetni; Dagasztom a kalácsot: dagasztó mozdulatokkal nyomkodni mondjuk az asztalt; Édes mézzel megszóróm: két kezet a magasba emelni, és csurgatni a mézet; és Neked adom pajtásom: a két tenyeret felfelé fordítva a másik felé kínálni az elkészült kalácsot. Valahogy így nézett ez ki nálunk kezdetben:

És kb.így jött össze aztán a dolog: az első héten Bálint a máktörés helyett a bal kezével hadonászott; második héten elővette hozzá a jobbot is, és elkezdte összeütögetni őket, viszont aztán az összes többi sornál is ugyanezt csinálta. Harmadik héten (átugorva a dagasztást) már beépítette a kézfelemelős mézszórást. Kicsit később dagasztott is, de csak akkor, ha volt a keze alatt asztal, amin lehetett dörömbölni. A „Neked adom pajtásom” sor ment legutoljára, mivel ennél a résznél általában készséggel elfogadta, amit a másik fél felé kínált, és kiette a kezünkből a „kalácsot”. Na de mára! Összeállt a teljes kép, és Bálint időről időre a kezei összeütögetésével jelzi, hogy játszani akar. Vagy, ami még aranyosabb, bármit meghall, amiben benne van a ’tör’ szótag, azonnal elkezdi a mutogatást – így például: „Töröld meg a szádat!”, vagy amikor apukájával a következő párbeszédet folytattuk le: „Mit csinálsz, kitöröd a nyakát!”- „Dehogy töröm!”  (Ehhez hasonlóan aranyos, hogy amikor evés után megkérdezem tőle, hogy tele van-e a hasa, lenéz, felhúzza a pólóját, és nézi a hasát.) És íme a mutatvány:

Biztos vannak, akik csodálkoznak, hogy ennyi szót vesztegetek erre a mondókázósdira, de ezek tényleg mozdulatonként külön-külön is nagy dolgok, mivel Bálintnál ezek nem jönnek olyan könnyen, automatikusan, mint más gyerekeknél – pontosan ilyen mozdulatokat kell egyenként kigyakoroltatnom vele a gyógypedagógus útmutatásai alapján. Például a feszes izomtónussal nagy kihívás volt neki (most már ugye múlt idő), hogy felfelé fordítva kinyissa a tenyerét. Erre több különböző feladatot is kaptunk, például matricát kellett ragasztanom a markába, amit ugye csak úgy tudott megnézni, ha végrehajtotta a kívánt mozdulatsort. Szerencsére a kíváncsiság nagy úr, Bálint esetében a motiváció kiváló forrása, így a gyerek kitanulta a szakmát. De amíg nem válik automatikussá egy-egy ilyen mozdulat, addig nagyon komoly erőfeszítést, koncentrációt igényel a végrehajtásuk. Amikor elkezdtünk járni a foglalkozásokra, és először szembesültem ezekkel a nehézségekkel, meg azzal, hogy minden apró dologért mennyit kell melózni, olyan soknak, végeláthatatlannak tűnt, hogy mennyi begyakorolni valónk van. De mostanában azt figyeltem meg, hogy e téren Bálint nagyon tanulékony lett. Például pont ezt a tenyérfelfordítást a hajhabkenegető mániájának hála meglepően gyorsan megtanultuk. Mindig, amikor előhúzta a fiókból a hajhabos flakkont, és odaadta, hogy fújjunk habot, felfordítottam a tenyerét, és oda fújtam – amit ő aztán a hajába kenhetett (l. kisfilm az előző bejegyzésben). És alig csináltuk ezt párszor, talán 3 alkalommal, amikor azt vettem észre, hogy Bálint már magától tartja felfelé fordítva a tenyerét. Ezután jött egyébként, hogy a mondókába is beépítette a mozdulatot. Szóval arra akartam kilyukadni, hogy – szemben a  nyelvöltögetős kudarcokkal – mostanában nem kell mindent ezerszer elmutogatni, segítséggel gyakoroltatni, hanem igenis elég véges számú, néha nem is túl sok alkalom, és jönnek ezek a kis sikerek.

Az utánozómodul bekapcsolása egyébként sok új szórakozásra kínál lehetőséget. Például Bálint most már egyértelmű, hogy a füléhez emeli a telefont, ha a keze ügyébe kerül, és így „beszélgetünk”; utánozni próbál minket, ha megmutatjuk neki, hogyan kell léggitározni; és beköszöntött nála egy új pá-pá korszak is: már nem kell (mindig) nógatni, hogy köszönjön szépen, ha meglát egy integető kezet – akár rajzon vagy fotón, akár a való életben –, illendően visszaköszön. Nagy hasznát vettem a mondóka kézfelemelős sorának is: egyszer csak azt vettem észre, hogy Bálint a „vegyük le a pulóvert” kérésre a magasba emeli a kezét, hogy úgy segítsen. Igen, igen, apróságok, de hogy egyidejűleg ennyi formában jelennek meg az új mozdulatok, válaszreakciók, ez valami nagyobb dolgot jelez.

Pár napja pedig egy valóban nagy mérföldkő bevételével próbálkoztunk meg: Bálint elkezdte rázni a fejét, ami egyelőre inkább tűnik ugyan bohóckodásnak, mint a „nem” jelzésének, de ezt a bohóckodó kedvét jól meg lehet lovagolni. Csak párszor mondtam neki hozzá, hogy mondjuk „nem, nem kérsz már szopit?” vagy hasonlók, és most már hozzákapcsolta a jelentést is, és kezdi kapizsgálni, mire lehet használni ezt a jelzést. Én pedig lelkesen, de ambivalens érzésekkel gyakorolok vele – azért már látom a lelki szemeim előtt, amikor majd nagy élvezettel fogja nyakra-főre a tudtomra adni, mi az amit nem-nem-nem nem akar... Úgyhogy biztos ami biztos, gyorsan elkezdtük hozzátanulni a bólogatást is, de az egyelőre nem aratott akkora sikert - mint azt a mellékelt videó is mutatja:

Az utánzókészség mellett sok fejlődés látszik a finommanipuláció terén is. Novemberben írtam, milyen nehezen megy neki a toronyépítés pohárkákból, mostanában már sokszor meglep vele, milyen ügyesen rakja a helyére a poharakat, és milyen finoman el is tudja engedni őket, úgy, hogy nem dől össze az építmény. Talán a kezek mozgásának finomodása, talán az egyensúly fejlődése hozta magával, hogy lényegesen többet használja a jobb kezét is. Ha valami megy egy kézzel, akkor még mindig a bal az első választás, de már nem riad vissza a két kezet igénylő műveletektől: így matat a könyvekkel, nagyobb játékokkal, így nyitogatja a dobozokat, pakolja ki a fiókokat, húzza rá a karikát a gyűrűtoronyra – nagy öröm ezt látni.

A nagymozgások terén kiugró fejlemények nincsenek, de egy-két régóta készülő dolog szépen csendben beérni látszik. Ilyen a lépcsőmászás, ami egy komoly manőver, és eddig csak fokozott szülői biztosítás mellett ment. Most is ott kell lenni a biztonság kedvéért, de Bálint sokszor már a támogató szülői kezek segítsége nélkül mássza meg a gyakorlóterepül szolgáló finom, puha falépcsőt a Gézengúzban.

A másik dolog, amit elkerekedő szemmel láttam a múlt héten, hogy Bálint olyan szépen ült a medence szélén az usziban, hogy nem kellett ugrásra készen várnom, mikor dől be a vízbe, vagy dobja magát hátra a kőre, egyszerűen csak ücsörgött békésen. Azóta ezt íróasztal szélén is gyakoroljuk, és új, talptámasz-erősítő gyakorlatot is kaptunk hozzá a gyógytornán.

Ebben ugye az a nagy szám, hogy ez nem a térdek közé beülős extra stabil ülőpozíció, amiről a gyógytornászunk egyébként folyamatosan próbálja átterelni Bálintot az összes többi – lazább izomzatot és jobb egyensúlyt feltételező – ülőpózba. Bálint nem nagyon szereti, amikor terpesz-, török- vagy Z-ülésbe kényszerítjük, de valami azért talán mégis történik e téren, mert mostanában a szokásos kis térdelő üléséből kiindulva gyakran nyújtogatja ki egyik vagy másik lábát, emellett néha úgy csinál, mint aki szeretne felguggolni. Hát kíváncsian várjuk, hogyan sikerül majd megvalósítania e terveit.

A betegeskedés idején a legtöbb időt könyvlapozgatással és fényképnézegetéssel töltöttük, így nem telt haszontalanul az idő, mert rengeteg szót tanultunk. A náthás délutánokon egy hónapon keresztül mást sem csináltam, mint régi magazinokból vágtam ki olyan képeket, amikről tudtam, hogy nagyon tetszenének Bálintnak. Végül olyan tetemes gyűjtemény állt össze, hogy csináltam neki belőle egy szótanuló füzetet. Kezdjük az emberi testtel, arccal, jönnek a nagy hasú nénik és a szopizós, pelenkázós, bilizős babák, aztán – hála a rengeteg lakberendezési magazinnak, amit itthon találtam – a lakás összes helyisége, meg az, amit benne csinálni lehet. Nagyon jó lett. Bálint annyira szereti, hogy minden reggel elzarándokol az éjjeliszekrényemhez (azon tartom, biztonságban), kihúzza az alsó fiókot, felkapaszkodik, és addig nyekereg (vagy ahogy Gergő meghatározta: addig mormolja a kis imáját az imazsámolyánál), amíg oda nem megyek, fel nem kucorodunk az ágyra, és nem kezdünk el lapozgatni, mutogatni.

Megmutatjuk például, hogy hogyan megy be az autó a garázsba; kopogtatunk, aztán megnyomjuk a csengőt a nagy ajtó mellett, hogy engedjenek be a házba; integetünk Briginek, a kesztyűreklámcsajnak; és hát, amikor elérünk a narancsos vagy a kakaóscsigás oldalhoz, akkor Bálint sűrűn mutogat a konyha fele, hogy ilyet ő is kér. Rengeteg szót tanultunk meg így – hol van ez? hol van az? – kérdezgetjük, és ő büszkén mutogat, elég jó találati aránnyal. Mivel egy hatalmas vázlatfüzetbe a képek fele sem fért be, már készül a második kötet, járművekkel, állatokkal, virágokkal, sportolókkal és egyéb érdekességekkel! Végre valami élvezet a szerkesztő anyunak is! Ahogy így elnézem, amíg a tavaszra várunk, még lesz idő elkészíteni ezt is…

 

Ezzel a füzettel tényleg olyan jól elszórakozunk, hogy arra gondoltam, hasonló korú babucik és anyucik is hátha örülnének neki, ezért feltöltöttem a webalbumok közé. Akit érdekel, próbálja ki, Bálint monitor előtt ülve is nagyon szereti nézegetni, sőt, ilyenkor még jobban el tudunk beszélgetni a képekről, mert nincs benne a lapozós bugi, mutogatni meg ugyanúgy lehet. (Mondjuk már megtanult egérrel lapozni, de azt azért el tudom dugni előle…) Itt található: https://picasaweb.google.com/aniko.bedi/BalintSzotarfuzete#

Hát valahogy így vagyunk, végül is elég jól megtaláltuk a szórakozásainkat a négy fal között is, de azért már nagyon szeretnénk felébredni a hosszú téli álmunkból.

Ami a testtömegindexet illeti, anyukájával ellentétben Bálint nem növesztett extra téli hőszigetelő zsírréteget, sőt. Eddig még sosem fordult meg a fejemben, hogy a gyarapodása miatt aggódjak, de hónapok óta nem lépi át a 10,5 kg-ot, miközben állítólag egyéves korukig kell megháromszorozniuk a születési súlyukat a bébiknek, szóval már bőven 12 kg felett kéne tartanunk. De ez a gyerek csak nyúlik, mint az apukája, a bordái meg már kilógnak.

Ami a fogakat illeti, a 16-os sorszámú azért biztos ami biztos ráhúzott egy teljes szadizós hónapot, mire tényleg rendesen átverekedte magát. Most már ugye csak négy kis csíra vár a kibújásra, de a szakirodalomból úgy emlékszem, ezek az őrlők már ráérnek akár hároméves korig is – hát részemről biztosan nem sürgetem őket, jól jönne most legalább fél év nyugi e téren.