A helyzet fogozódik... - B20

Nem is tudom, mit írjak. December eleje óta egyik betegség a másik után ütötte fel fejét a házunk táján, hol egyikünk, hol másikunk dőlt ki, és bár különös szerencsével karácsonykor éppen mindannyian egészségnek örvendve ültünk az ünnepi asztalok sora köré, most mégis csak egy sűrű, sötét hörghurutfelhőn át tekintünk vissza a szép napokra. Szerencsére ma elérkezett az a nap, amikor mind a tüdőnket borító nyálka, mind az ég kitisztult végre annyira, hogy ki tudja mióta először nekivághattunk egy kiadós sétának, és ebből az élményből feltöltekezve most úgy döntöttem, gyorsan túl leszek ezen a beszámolón, hogy aztán átadhassam a terepet egy szép új évnek. Szóval először is, BUÉK!

Az elmúlt egy hónapban tehát gyakorlatilag nem jártunk semmilyen foglalkozásra, és az itthoni munkateljesítményünk is a zéró felé tendált, örültünk, hogy élünk. Bálint részéről mégis beszámolhatok egy rekordteljesítményről: december hónapban nyolc fogat préselt ki magából: a négy szemfog mellé a négy szomszédos őrlőfog is becsatlakozott, így fogainak száma hirtelen megduplázódott (16).

Aki kicsit is járatos a fognövesztős témában, el tudja képzelni, milyen hetek vannak a hátunk mögött: a semmiből hirtelen feltörő sírásrohamok, egész napos tutujgatás, napokig tartó éhségsztrájk, 39 fokos lázak. És mégsem panaszkodhatunk, mert egyetlen éjszakánk sem esett áldozatul, kizárólag nappal nyűglődtünk.

Na jó, azért a karácsony és a szilveszter igazán jól telt: egy egész héten keresztül csak vendégségbe jártunk vagy vendégeket fogadtunk.

Bálint többnyire nagyon élvezte a nyüzsit, és már igazi kisgyerekhez méltó lelkesedéssel marcangolta le a csomagolópapírt az egyre másra csak érkező ajándékokról.

 

A karácsonyra készülődve olyan jó érzés volt belegondolni, hogy már tudjuk, mivel tudunk neki garantáltan örömet okozni, és be is jöttek a választásaink, de a legnagyobb sikert az ajándékai közül azt hiszem mégis Marika néni meglepetése hozta, ami nekünk magunknak is meglepetést okozott. Mi még nem is mertünk volna megszavazni Bálintnak egy igazi kis autót (na jó, a felirata szerint quad), mert úgy láttuk, hogy rendesen nem is tud ülni ilyesmiken. De Marika néni bátrabb (és nagyon nagyvonalú) volt, nekünk pedig csak leesett az állunk, hogy Bálint nemhogy kényelmesen ül rajta, de lazán elengedi a kormányt, hogy mondjuk egy karikával pótkormányozzon vagy gombokat nyomogasson, és úgy ül kapaszkodás nélkül, mint a cövek!

Sőt, egyik kedvenc szórakozása, hogy a kormányba kapaszkodva feláll, és – van hogy csak fél kézzel kapaszkodva – állati büszkén feszít ebben a pózban.

Ezek talán nem tűnnek nagy dolgoknak, de mi, akik ilyen közelről nézzük, nagyon is látjuk, hogy ezek bizony komoly, előremutató jelek, az erősödés jelei, és talán az igazi felállás, állás előhírnökei. Alig várom, hogy tényleg lezáruljon ez a fognövesztős, betegecskedős időszak, mert a betegség és a fognövesztés szüneteiben Bálint már be-be mutatja, mennyire vidám tud lenni, szinte eufóriában döcögi ilyenkor körbe a lakást, és játszik mindennel, amire amúgy rá sem néz, amikor a kínok gyötrik, teljesen megtáltosodik. Szóval szeretném már látni, hogy milyen is valójában a 20 hónapos bocikánk, ha nem bújik az elgyötört szenvedő álruhájába.

 

Aztán van még kedvenc karácsonyi ajándékunk! Kaptunk egy szánkót, hogy végre ne a szomszéd gyerekek járgányait kelljen bitorolni, ha már ilyen jó kis havas tél adatott az idén. Szuper. Mint kiderült, az ablakunk alatti domboldal egy egész délelőttre elég itt a gyerekeknek, hogy kicsúszkálják magukat, de a patakparton még a nagyiig is el lehetett kirándulni szánkóval. Ilyenkor mindig úgy örülök, hogy ide költöztünk.

Rengeteg könyv is érkezett a fa alá: lapozgatós, kihajtogatós, nyomogatós, forgatós, mindenféle, és mind nagy sikert aratott. Nem kevésbé a karácsonyra készült fényképalbumok, amik igaz, hogy a nagyik meg apa jogos tulajdonát képezik, de Bálint nézegeti őket a legtöbbet szerintem.

A könyvekről most eszembe jutott egy aranyos momentum, ami jó példa arra, hogy Bálint egyre többet ért a beszédből, és már nem csak szájbarágósan tanul szavakat, hanem egyszerűen csak elraktározza az agyában, amit egyszer kisilabizál a beszédünkből. Az ágya felett van egy könyvespolc, és az már régóta természetes, hogy ha megkérdezem, hogy kér-e egy könyvet, odanéz. De pár napja azt mondtam neki: mesélek neked, jó? És erre azonnal rámutatott a könyvespolcra. Pedig ezt sose tanultuk, és igazság szerint még nem is nagyon mesélünk neki, mert képtelenség bármit végigolvasni, ő nem bír annyit várni a lapozással, matatással. De biztos azért elhangzott már máskor is, mielőtt könyvért nyúltam volna.

 

Éppen tegnap voltunk neurológia kontrollon a Gézengúzban, és ott is szóba került megint a beszédfejlődés. A doktornő elmondta, hogy számítanunk kell rá, hogy ez is egy nehéz menet lesz, hiszen a beszéd is mozgás, mégpedig nagyon finom koordinációt igénylő mozgás, így valószínűleg Bálintnak ezzel is sokkal nehezebb dolga lesz. De e területen is léteznek segítő módszerek, úgyhogy két éves kora körül majd itt is elkezdünk egy célzott fejlesztést. Addig pedig bizakodunk, hogy azért alakulnak a dolgok. A maga módján Bálint már nagyon is hangot ad az akaratának vagy a véleményének, megmutatja, mit kér, világosan látjuk rajta, hogy igent vagy nemet mond-e valamire, és a gagyeválásának a hangsúlya tükrözi az érzelmeit. Én már nagyon próbálok rá figyelni, hogy megértsem a jelzéseit és válaszoljak is rájuk, és rengeteget beszélek hozzá. A neurológus doktornő azt mondja, türelmesnek kell lenni, ezerszer mondani, kérni tőle valamit, mert ami ezerszer nem megy, az ezeregyedikre jön mégis, mert ha mondjuk nem is utánoz le egy M hangot, amíg nem tud, de ezek az interakciók mind lenyomatot hagynak az idegrendszerben, és egyszer csak beérnek végül. A doktornő azt is elmondta egyébként, hogy nagyon biztatónak találja, hogy annak ellenére, hogy egy hónapja nem tréningezünk Bálinttal, láthatóan halad előre a mozgásfejlődése, tehát a spontán fejlődés is zajlik.

Mi pedig alig várjuk, hogy a szétfolyó, itthon ülős, orrfújós, tévénézős, punnyadós napokat végleg a hátunk mögött hagyva visszatérjünk az aktív, nyüzsivel és kihívásokkal teli fejlesztős életünkhöz.