Mivel is kezdhetném mással, mint a rendkívüli híradásban már közzétett nagy áttöréssel: Bálint kilenc és fél hónaposan végre lerázta rabigáját, kitört a gravitáció fogságából, és kis fóka módjára kúszni kezdett! Nagyon sokat vártunk erre a percre, aztán egyszercsak ott volt, mint a világ legtermészetesebb dolga. Amikor Bálint az első pár kísérleti ütemmel tulajdonképpen lazán és higgadtan elküzdötte magát a járókán lógó helikopteréig, alig hittem a szememnek. Amikor aztán este Gergő szeme láttára is megismételte a mutatványt, ömlöttek a könnyeim. Egyszerre szakadt le rólam a felgyűlt félelmek súlya és éreztem át Bálint felszabadulását.
Azóta pedig egyfolytában ujjongunk, mert amilyen hosszan érlelte magában ezt a dolgot mielőtt beindult volna – hónapokon át gyakorlatilag öt centit sem tudott előrébbjutni, ha csak annyira is volt tőle az áhított kacat –, most szinte napról napra látjuk, hogyan fejleszti a technikát. Két hete még csak a karjával húzta előre magát, most már tolja magát a lábával is – bár egyelőre sánta fókát játszik, és inkább csak a bal lábát használja –, pár napja pedig elkezdte az égbe nyomkodni a fenekét, ami a négykézlábra állás előhírnöke, úgyhogy nagy az izgalom!
És nem hiába vártunk annyit erre a fejleményre, néhány nap alatt teljesen megváltozott az életünk. Először is, jól láthatóan fel van dobva ő is. Jobb napokon van, hogy hosszasan elszórakozik egyedül, például körbejátsza a járókáját: ha ráun az egyik cuccra, csak odébbdöcög, és jöhet valami más.
Aztán, megtörténtek az első szerelmi vallomások is. Adva van ugyebár a mozgás szabadsága, Bálint jobbra néz: pingvin (pöccintésre zenél), balra néz: helikopter (pörög a propeller és rágáshoz a legkiválóbb a fogása), középen: anya (jó tulajdonságait nehéz lenne itt felsorolni) – és kihez indul meg a boci? Habozás nélkül egyenesen a legutóbbi célobjektumhoz! Nem is gondoltam korábban arra, hogy hogyan fejezheti ki egy ilyen bébi a szeretetét, de amikor először csinálta ezt, olyan tisztán és világosan járt át az érzés, nagyon jó… És Gergő is hasonlókat mesélhet, hogy milyen érzés, amikor a munkából hazaérkezvén „elébe siet” csemetéje.
Mindemellett végre mi is száz százalékban kiélvezhetjük a frászkapós szitukat a pelenkázón, ágyon, bútorsarkok közelében, és sóhajtozhatunk, hogy alig lehet bepelenkázni, mert folyton halaszthatatlan dolgai akadnak közben: le kell szedni a matricákat a falról, vagy bele kell lógatnia a fejét a fiókba a pelenkák közé.
A dolog egyetlen árnyoldala talán, hogy ahogy ügyesedik Bálint, egyre zabolátlanabb megint a tornaórákon is… Csábító cuccok a kirakatban ide vagy oda, hogy gondolom, hogy az ágyon fog fel-le masírozni? Menjünk olyan helyre, ahol van valami izgi, és ahol lehet, álljunk fel, kapaszkodjunk, húzódzkodjunk – hagyjál már anya, hogy de nem ez a feladat!… Ettől kötelességtudó énem szenved kicsit, mivel így sokszor képtelenség végigcsinálni a feladatokat, másrészt viszont elképzeltem, hogy a 10 hónapos gyerek 8 hónapja csinálja nap mint nap ugyanazokat a gyakorlatokat, szépen szabályosan, mint egy robot, és nagyon ijesztő volt ez a gondolat... Azért persze, amit az ifiúr kénye-kedve is jóváhagy, megtesszük, és szerencsére Bálint tulajdonképpen mostanában a „való életben” is folyamatosan tornázik, készíti magát a következő lépcsőfokokra.
Valami biztos nagyon történik még a kis agytekervényeiben, mert annyira másképp figyel ránk. Szoktunk beszélgetni: ő mond valamit, én leutánzom, ő mond valami mást (egyre több félét), és ez így megy, nagyon sokáig. A múltkor szerintem húsz percig feküdtünk egymás mellett, amikor próbáltam rávenni, hogy nyújtsa ki ő is rám a nyelvét. A dresszírozás ugyan eredménytelen maradt, de végig úgy figyelt rám, mint aki próbálja kihámozni, hogy mit is dumálok neki, és teljesen lekötötte ez a mi kis társalgásunk, semmi jelét nem adta unalomnak.
Jó is lesz, ha okosodik, mert a szemészdoktornő meghozta ítéletét: Bálint napokon belül szemüveges lesz! Kiderült ugyanis, hogy nem csak a szép barna színét örökölte a szememnek, hanem azt a töréshibát is, ami miatt most +4,5 dioptria vár rá. (A dolognak semmi köze az oxigénhiányhoz, szín tiszta anyai örökség – én is így kezdtem annak idején...) Kiváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá – amikor a keretet próbáltuk, meglepően jól tűrte, egyáltalán nem akarta letépni magáról, sőt, még akkor is csak vigyorgott.
Egy szó mint száz, Bálint az elmúlt hetekben nagyon cuki üzemmódba kapcsolt, amivel együtt persze hozza az igazi, akaratos rosszcsontfigurát – ahogy Gergő mondaná: übermuki, aber maki!
Ui: 77 cm, 8760 g (azaz -10??), fogak száma változatlan (2).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése