2009. június 15., hétfő
7 és fél hét
Az előbb ücsörögtem a teraszon, és azon gondolkoztam, kit hívjak fel először, most, hogy végre beállt az az idilli állapot, hogy Bálint tele hassal, édesdeden elaludt a babakocsiban, de aztán arra jutottam, írok inkább egy bemelegítő levelet, hogy ne kelljen mindent ezerszer elmondani. Biztos van, aki a felét már tudja, de csak egy gyors összefoglaló!
Szóval, hazaértünk végre, és már egy teljes hete igazi anyu vagyok, napi 24 órában, nővérkék társasága nélkül, úgyhogy 7 hét után végre megismerhetem Bálint minden arcát - a reggelit, a délutánit, az estit, és az éjszakait. Na, de mielőtt erről mesélnék, essünk túl a nehezén. Alaposan megvizsgálták a babát, és a diagnózis elég szomorú: oxigénhiányos agykárosodás, azaz szerkezeti károsodás az agyban: elpusztult agysejtek, amiknek a helyét víz tölti ki... Hogy mindez mikor, és hogyan történt, nem lehet egyértelműen megmondani, a szülés közben történt valami, vagy a tüdőgyulladást okozó fertőzés érintette az agyat, vagy valami egész más, azt senki nem tudta egyértelműen megmondani. A következmények viszont itt vannak: Bálint-baba epilepsziás görcsöket produkált, amíg nem kapott gyógyszert (jó hír viszont, hogy az első, legenyhébb gyógyszer bevált nála, amit próbáltak), másrészt pedig megnyilvánul az izomtónus egyenetlen eloszlásában: bivajerős végtagok, nyegle törzs és nyak.
Mivel a babáknál a mozgás és az értelem együtt fejlődik, ezért nagyon fontos, hogy ezeket a dolgokat amennyire lehet, helyrerakjuk, ezért a kórházban előírtak egy gyógytornát, amit itthon csinálhatunk vele, az előírás szerint napi hatszor fél órában, gyakorlatilag minden nappali evés előtt, de ez egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik - időben, meg hogy a baba is bírja...
Emellett fog hozzá járni egy Dévény-módszerrel dolgozó gyógytornász (aki nem ismerné, ez egyfajta masszázs-szerű terápia: pl. a letapadt izmok alá nyúlnak, és így segítik, hogy azok újra jól dolgozzanak, illetve ez a módszer is, mint az itthoni gyógytorna, stimulálja az idegrendszert, helyes működésre készteti.)
Becs szó tök véletlenül (vannak véletlenek?) eljutottunk egy pránanadi nevű, energiagyógyászattal gyógyító egykori dévényes gyógytornászhoz is, és mivel nagyon szimpatikus volt, és esküszik rá, hogy ez a tibeti masszázs, amit ő csinál, még jobb, mint a híres-neves Dévény-manuálterápia, úgy döntöttünk, hogy adunk ennek is egy esélyt, így gyakorlatilag Bálint minden nap részesül valamilyen impulzusban, ami a gyógyulását segíti.
Talán tudjátok, de az ilyen agykárosodásos problémáknál mindig az a gyógyulás útja, hogy az ép agysejteket arra kell késztetni, hogy átvegyék a kikapcsolt területek feladatát. Erre minden esély megvan, számtalan csodálatos felépülés történetét ismeri az orvostudomány, ráadásul az újszülöttek hatalmas tartalék agykapacitásokkal rendelkeznek, amik az első öt-hat hónapban mozgosíthatók leginkább a fenti módszerekkel, de minden eset más és más, egyszerűen megjósolhatatlan, hogy éppen nálunk ez hogy fog zajlani. Ami biztos, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy ezt a folyamatot elősegítsük, és nagyon-nagyon reménykedünk. A tét a bébike mozgásának és értelmének fejlődése. Szóval, meghallgattuk az ijesztó diagnózist, majd gyorsan elfelejtettük, és kizárólag arra gondolunk, hogy ott van az a rengeteg agysejt, ami lesz olyan rendes, és átvállalja a munkát a többitől. Biztos, hogy a tudatalattim tele van félelemmel, és nagyon sok erő kell ehhez az egészhez, mert hónapok, évek kellenek, hogy lássuk, merre mennek a dolgok, de azt hiszem sehogy másképp nem lehet állni ehhez a dologhoz, mint azt mondani, hogy márpedig Bálint, akinek a neve azt jelenti: erős és egészséges, rendbe fog jönni. Szóval kérlek benneteket, drukkoljatok nagyon ti is - mindent elfogadunk imát, energiát, jókivánságot, bármi jöhet :)
Ugye milyen hihetetlen ez az egész, ha megnézitek a képeket a szillabán? Bálint szerintem ugyanolyan cuki, mint a többi baba, megőrül a szopizásért, de ha megkapja, ami neki jár, akkor egy tündér, reggel mosolygósan ébred (na jó, mosolyogni még nem tud, de mi látjuk rajta :), és egészen addig idilli az állapot, amíg az első tornaórára be nem csengetnek, mert az onnantól fél óra tömény hiszti, bár volt már rá példa, hogy valamiért elfelejtett üvölteni,és azon kapta magát, hogy sokkal ügyesebben csinálja a feladatokat, mint amikor az egész testét feszíti szét a hiszti. Aztán gondolom úgy zajlanak a napjaink, mint minden kisbabás családnak: szopizás, büfizés, nézelődés, játszadozás, elpilledés, ami vagy édesded alvásba, vagy némi nyűgös nyekergésbe torkolik. Hasfájás hála istennek csak ritkán látogat meg minket, így a teljes síráskapacitását megtarthatja a tornák idejére. Talán ennek köszönhetően is, estére mindenki úgy elfárad, hogy Bálint a 3-4 óránként rátörő éhségrohamoktól eltekintve átalussza az éjszakát, ha jól lakott, nem kell neki könyörögni, hogy aludjon, így reggelre az evések ideje nekem is csak olyan, mintha álmodtam volna őket, és egész sokat tudok pihenni. A nap fénypontja egyébként a fürdés: Bálint van olyan szerencsés, hogy nem jutottunk el születése előtt a fürdőkádvásárlásig, így minden nap a nagy kádban lubickolhat, amit átmeneti megoldásnak szántunk, de annyira szereti, hogy szerintem ez már így marad, annyira megérdemli a kis wellness-lazulást a sok torna után, hogy mit nekünk vízszámla - de erre is találtunk megoldást: Gergő az újrahasznosítás jegyében mindig beugrik utána a kádba :)
Hát valahogy így vagyunk, így egy hét itthonlét után. A napirend feszes, hiszen három óránként nem csak a kis szopizás a kötelező feladat, hanem a tornák is, de azért időnként szívesen fogadunk látogatókat, bár előre nem tudjuk garantálni, hogy éppen milyen állapotba sikerül jutni a nap azon órájára, de ez már csak így lesz a következő hónapokban, úgyhogy mindegy, gyertek :) - vagy írjatok, vagy valami, talán lassan visszatérek én is erre a bolygóra, testben és lélekben, mert a hét hét kórház tényleg olyan volt, mintha egy másik bolygón éltem volna, de nagyon jó végre itthon!
Ja, és a sok blabla után a lényeg: anyunak lenni nagyon jó!!! És aki esetleg még nem tudná: képek a www.szillaba.hu-n! Nap mint nap friss képek :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)









Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése